Elhunyt Sebő Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző, énekes, zenetudós, a hazai táncházmozgalom egyik alapítója. Zenekarával az 1970-es években az Uzsoki utcai Kassák klubban játszottak, innen nőtt ki a táncházmozgalom. 2020-ban a Helytörténeti Műhely Zugló 85 című kiállításának vendége volt. Sebő Ferenc a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató 79 éves volt.
A Kacsóh Pongrác úti lakótelepen 1968-ban épült meg részben társadalmi munkában a kis közösségi tér, amelynek hivatalos neve Kassák Lajos Művelődési Ház volt, de mindenki csak Kassáknak hívta.
1973. november 13-án mindenki számára nyitott táncházat tartottak a Kassákban. A Nógrádi Gábor által életre hívott, több évig működő legendás klubban olyan neves szakemberek tanítottak táncot, mint Timár Sándor, a Bartók Béla Táncegyüttes vezetője, Zsuráfszky Zoltán, az Állami Népi Együttes, vagy Janek József, a Bartók Béla Táncegyüttes táncosa, de Martin György, az ismert néptánckutató is elmaradhatatlan vendégnek számított. Sebő Ferenc a vele készült életút interjúban így emlékezett ezekre az évekre:
„Nógrádi Gábor még a japán út előtt hívott bennünket a Kassákba, hogy minden második kedden tartsunk ott klubnapot, és elsőként annyira nem is ugrottam erre a lehetőségre. Sőt, sokáig hezitáltam, hogy egyáltalán bevállaljuk-e. Egyfelől persze örültem a sikernek, ám hirtelenjében azt is végig kellett gondolnom, hogy mit fogunk ott csinálni, ha kétheti rendszerességgel találkozunk a közönséggel. Ahhoz, hogy végigjátsszuk az énekelt versek repertoárt, elég néhány alkalom. De mi lesz utána? A klubtagság mivel fog szórakozni? És ekkor fogalmazódott meg bennem a táncház alapú klub koncepciója. Attól, hogy ez Sebő-klub, még minden alkalommal lehet ott táncház, hisz a táncolás mindig is a legtermészetesebb kötőanyaga volt a társas szórakozásnak. A régi néptáncok eltanulása társastánc formában már megindult akkoriban a Bartók együttes berkeiben, és éppen parázs ideológiai viták folytak arról, hogy szabad-e ezeket szórakoztatásra használni. Miután Timár bevállalta a tánctanítást, ezt a konstrukciót ajánlottam fel Nógrádinak. A szünetekben pedig verseket énekeltünk, előadásokat, beszélgetéseket szerveztünk. Akkoriban sokat forogtunk a rádióban és a televízióban, rengeteg ismertebb művésszel és tudóssal találkoztunk, akiket rögvest elcsábítottam a Kassákba is.”