Meghalt Kardos Péter főrabbi

fotó: Bach Máté

90 éves korában elhunyt Kardos rabbi, aki 1972-től haláláig a zuglói templomkörzetben tevékenykedett, Zugló díszpolgára volt.

Kardos Péter Budapesten született 1936. május 11-én. 1954-ben érettségizett a Zsidó Gimnáziumban. 1958-ban – Scheiber Sándor felkérését elfogadva – az Országos Rabbiképző rabbitanulója lett, s párhuzamosan elvégezte a kántorképzőt is.

1962-ben fejezte be tanulmányait, mint kántor. Tóraolvasóként működött és tíz évig nem vállalt rabbi tisztet. Idegenvezetőként dolgozott, mivel több nyelvet beszélt, illetve Hochberger László főrabbi mellett folytatott szolgálatot. 1971-ben avatták rabbivá és a következő évben a Zuglói Körzetbe került, ahol haláláig tevékenykedett. Kardos Péter volt az utolsó holokauszt-túlélő rabbi.

Scroll to Top