A “beszélő csoda”-ként is emlegetett gramofont a német származású, 19 évesen Amerikában letelepedett Emile Berliner fizikus találta fel 1887-ben. A berendezés és a lemezek nagyüzemi gyártása előbb az Egyesült Államokban, majd Európában, Angliában és Németországban is megkezdődött.
A gramofon a fonográffal ellentétben csak a hangfelvételek lejátszására volt alkalmas. A hangokat egy korong (lemez) felületén létrehozott spirálmenetben rögzítették. Először cinklemezbe “vágták” a hangfelvételt, majd Berliner rátalált a sellakra. Ez megfelelően puha volt a préseléshez, olcsó és jó minőségű hanglemezeket lehetett készíteni belőle.
A magyar lapokban 1898 karácsonya körül jelentek meg az első gramofon-hirdetések. A berendezések ebben az időben még nagyon drágák voltak, de a polgári lakásokban hamar elterjedtek.
A csodagép iránt feltámadt érdeklődést igyekezett minden tekintetben kiszolgálni az Első Magyar Hanglemezgyár, amely a józsefvárosi Nap utca 29. számú, ma is álló bérházban kezdte meg működését, majd azt kinőve, 1911-ben a közeli Práter utca 53. alá, saját gyárépületbe költözött. Itt volt az üzem, itt raktározták, csomagolták, és készítették elő a szállításra váró lemezeket és beszélőgépeket (gramofonokat). Hangstúdiót alakítottak ki, állandó zenekarral. Szaklap, részletes árjegyzékek, számtalan hirdetés és reklámcikk tudósított az újdonságoktól.
forrás: FSZEK.hu