Az első bolgárkertész kolónia 1865-ben jelent meg Pesten, a század utolsó évtizedére 573-ra nőtt a számuk. A bolgárkertészeknek saját tulajdonú földjük nem volt, a művelésre kiszemelt területet magánbirtokosoktól vagy a várostól bérelték. Kezdetben vándormunkások voltak, minden év novemberében hazamentek a családjukhoz, februárban pedig újra jöttek. A kiváló minőségű vetőmagokat maguk termelték, és tél végén csíráztatni kezdték. A palánták előnevelését üvegházakban, a 20. század közepétől fóliasátrakban végezték.
A zöldségágyásokat árasztásos technikával öntözték. Az ágyások között kis csatornarendszert alakítottak ki, majd elárasztották a földet, és kis kapával terelték a vizet egyik árokból a másikba. Öntözésre szívesebben használták az élővizet, mint a fúrt kutat, mert az melegebb, és szerves anyagban gazdagabb, így ha tudtak, patak, folyó mellett béreltek földet. Rákospalotán a Szilas-patak, Angyalföldön és Zuglóban jellemzően a Rákos-patak mellé települtek, az öntözővizet egy speciális szerkezet – a bolgárkerék vagy dulap – segítségével emelték ki a mederből.
Üzleti sikerük titka a szoros, de önkéntes szövetkezési forma, a druzsesztvo volt. A 30-40 főből álló kertészkolóniák együtt laktak, szigorú munkafelosztás alapján dolgoztak, szerszámaikat maguk készítették. A munkások év közben nem vettek ki pénzt a druzsesztvoból, év végén viszont általában szép jövedelmet könyvelhettek el. Az utolsó bolgárkertészek még az 1970-es években is gazdálkodtak Alsórákoson.
A zuglói bolgárkertész családok közül a Tyutyunkov fivérek az 1920-as évek végén telepedtek le a kerületben. Földjeik – többek közt – a mai Paskál fürdő helyén terültek el. Kolev András kertje a mai Szugló utca területén volt. Terményeit közel három évtizeden keresztül a Lehel piacon értékesítette. Vasziliev Illés az 1910-es években jelent meg Zuglóban fivérével együtt, a mai Kacsóh Pongrác úti lakótelep területén gazdálkodott.